Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Missziótól marketingig Kiss Balázs, mediakutato.hu, 2006. tavasz Részlet a tanulmányból A bemutatott szerzõk közül Edward Bernays nevéhez kötõdik a 20. századi propaganda legtöbb meghökkentõ, illetve félelmetes esete, õ ugyanis nem csupán szakírója, hanem mûvelõje is volt a propaganda mûvészetének; nagyvállalatoknak éppúgy adott tanácsokat, mint amerikai elnököknek.4 Mûvei (1923, [1928] 2005) óriási hatást gyakoroltak a náci vezetõkre is, számos gondolata átkerült a Mein Kampfba, a könyvei ott sorakoztak Goebbels polcán. Bernays a propaganda és a public relations (PR) elsõ komoly tudósa, nála a public relations és a propaganda megnevezés szinonima, ahogyan az 1990-es évek óta a szakirodalom nagy része is párhuzamot von a két tevékenység között. A propaganda jelenségének a megértéséhez egészen az antropológiai alapokig ásott le. Freud unokaöccseként tulajdonképpen nem tett mást, mint a pszichoanalízis eredményeit alkalmazta a propagandában. Bernays kiindulópontja az, hogy a modern társadalom a megszervezendõ káosz, mégpedig azért, mert tömegtársadalomról van szó. A káosz megszervezését a propagandistákból álló láthatatlan kormány (invisible government) folytatja. Aki propagandista akar lenni, annak elõször is azzal kell tisztában lennie, hogy milyen a tömegember, ehhez van szükség a pszichoanalízisre. Az emberek a csoportnak, illetve a csordának a tagjai, és a reakcióik szuggerálható mintákat követnek. A csordatagok irracionálisak és impresszionálhatók. Jobbára nincsenek tisztában azzal, hogy cselekedeteiknek melyek is a valódi okaik. Klisékben, divatszavakban és képekben gondolkodnak, ezek gondolatok és tapasztalatok sokaságát helyettesítik. A tömegember minimális ismeretek birtokában szokta kialakítani a véleményét; jobbára intoleráns és logikamentes. Márpedig az így kialakuló vélemény, más szóval a közvélemény túlságosan fontos ahhoz, hogy magára hagyjuk. Bernays szerint a 20. század legfontosabb új fejleménye a közvélemény felértékelõdése, az tehát, hogy óriási figyelem fordul a közvélemény mindenkori állapota felé. A PR-, illetve propagandaszakértõ azok közé az intelligens kevesek közé tartozik, akik tudatára ébredtek a modern tudat kontrollálhatóságának és rendbe szedhetõségének. A propaganda, illetve a PR tulajdonképpen a tömegek vágyainak a fókuszálását valósítja meg. A vágy ugyanis nem elégülhet ki addig, amíg nem artikulálódik, s a propagandista éppen ezt segíti elõ. Az intelligens kevesek mondják meg a tömegnek, hogy az tulajdonképpen mire is vágyakozik. Ez az a pont, ahol Freud tételei a leginkább kiütköznek: a diffúz libidónak tárgyat kell találnia a maga számára, hogy azt megszállhassa. Bernays szerint ezeket a tárgyakat a propaganda kínálja az embereknek.5 A propaganda ilyen módon a konszenzus létrehozatalának a mûvészete. Az eszmék szabad piacán olyan sokféle vélemény található, hogy ha a választót magára hagyjuk, akkor teljesen zavarba jön, látva a rengeteg jelöltet, véleményt, ajánlatot, ígéretet, eszmét. Ezért az állampolgárok tulajdonképpen szívesen felhatalmazzák a propagandistákból álló láthatatlan kormányt arra, hogy szûkítse a választékot, és egyszerûsítse le a döntési helyzetet, hogy ennek folytán létrejöhessen a közvéleménynek a hétköznapi élet olajozott folytatásához szükséges állapota, konszenzusa. Az egyik következmény a pártok és az elnökjelöltek igen szûk választéka, ennek a segítségével segíti az elit az embereket a döntésben. Bernaysnak köszönhetjük az „álesemény” ötletét és elterjedését. 6 Ez olyan esemény, amelyik kifejezetten PR-, illetve propagandacéllal jön létre avégett, hogy az adott személynek, csoportnak, szervezetnek, ügynek, eszmének kedvezõ tömegkommunikációs tálalást biztosítson. Ha a propagandista képes arra, hogy az eszméket eseményekké változtassa, akkor azok könnyebben befogadhatókká válnak; mint hírek nagyobb figyelmet vonzanak. A propagandista számára tehát a valóság nem feltétel, amelyhez alkalmazkodni kell, hanem maga is termék, teremtmény. A valóság teremtését pedig többek között események létrehozatalával hajtja végre, híreket, eseményeket teremt a saját ötletei, eszméi köré. A politikusnak – minden politikusnak – egyben propagandistának is kell lennie. Meg kell tudnia érinteni a közönséget, mégpedig a közönség érzéseit is, nemcsak az eszét. Éppen ezért a pártokban úgy kellene a káderfejlesztést végrehajtani, hogy a vezetõnek kiszemelt fiatalokat el kellene küldeni a Broadwayra, hogy megtanulják, miként kell megfogni a közönséget. Láthatjuk, hogy a politika szórakoztató mûfajjá válásának is Bernays tette le az alapjait. A tanulmány teljes terjedelmben itt olvasható Kiss Balázs Missziótól marketingig, mediakutato.hu, 2006. tavasz